Szakértők a koronavírus idején
Felkértük Bagdy Emőke pszichológust, Jordán Ferenc hálózatkutató biológust, Mérő László matematikust és Mihályi Péter közgazdászt, hogy osszák meg gondolataikat a kialakult járványról, annak hatásairól és válaszoljanak ugyanazokra a kérdésekre a saját szemszögükből, szakmájuk fókuszán keresztül. A MagNet Magazin nyári számában közölt négy az egyben interjú második válaszadója Prof. dr. Bagdy Emőke, s a vele készült interjút blogunkon egyben közöljük.
Váratlan fordulat a 2019 végén berobbant Covid 19 járvány, vagy számítani lehetett erre a világeseményre?
Bagdy E.: A járványt egy folyamat részének tartom. Meginduló világmozgás tanúi lehettünk a környezetvédelmi aktivitás terén az elmúlt évben. Szinte hisztérikusan szórták a vádakat a felelős szervezetekre, lelkes fiatal aktivisták mozgalma (Greta Thunberg) kérte számon a felnőtt nemzedékeken az elpusztított jövőt, a felégetett esőerdőket, a bozóttüzeket, a széndioxiddal szennyezett levegőt, létfeltételeink elpusztításának felelősségét. Az év végére ebbe szövődött bele a Kínában kitörő járvány, a koronavírus híre, amely azóta magát az életet fenyegető láthatatlan ellenségként söpör végig a világon. A két világmozgás nézetem szerint összefügg, ugyanarról szól, hatalmas figyelmeztetés. Ez a planetáris krízis olyan, mint egy veszélyt jelző segélykiáltás (cry for help).
Mik a levonható tanulságok?
Bagdy E.: Számomra egyértelmű a figyelmeztetés: az utolsó előtti pillanatban járunk. Még megóvható talán az emberi létezés, de az eddigi út zsákutca, sőt szakadékba vezető önpusztítás. Ha nem térünk vissza az élettörvény tiszteletéhez és szolgálatához, elpusztulunk. Az élettörvény, mint minden filozófia talpköve, szent iratok örök üzenete azt parancsolja, hogy az ember védje, őrizze és vigye tovább az életet, annak olyan formáit, amelyek leginkább az ember javát szolgálják. Mindennek mértéke kell legyen az ember és minden a tökéletesedését kell szolgálja. Ehhez az ismereteknek, a tudománynak humanizálódottnak, embert szolgálónak kell lennie, átszellemítettnek és ember-nemesítőnek! Ezzel szemben az elmúlt századokban a polgárosodással és liberalizálódással - majd kapitalizálódással - járó sajátos úton az ész vált istenné. Berzsenyi versére utalok: “Az ész az isten, melly minket vezet, Az ő szavára minden meghajul”. Isten helyére került a lélek és érzések nélküli szikár, racionális tudás. Ez mint hatalom „termelőerővé” válva az egyedi profitszerzés ördögi lázát bocsátotta a világra. A pénz és tulajdon vírusa fertőzte meg a világot, hogy keveseknek sok legyen a birtokában és az ember elidegenedetten robotosodjon bele a magánéletét is beszippantó „szép új /munka/világba”. A boldogságot már kutatás tárgyává kell tenni, az egészség romjain keressük az értelemvesztés és biztonságos jövőkép nélküli depressziós világból való szabadulást. Ezért kell megkapnunk a figyelmeztetést: többé nem mehet az élet ugyanúgy, mint eddig. Különben elveszünk.
Az emberek többsége azt várja, hogy minden visszatérjen a "normális" kerékvágásba. Ön szerint jó lenne az nekünk? Vagy akár az emberiségen kívüli életnek, az állat- és növényvilágnak?
Bagdy E.: Bizonyos, hogy nem ugyanabba az életformába vágyódunk vissza, hanem a biztonságot keressük: stabilitást a megélhetésben, munkában, családi körülményekben. Maslowra, a humanisztikus pszichológia egyik alapítójára lépten-nyomon hivatkozunk: ő igazolta, hogy az ember számára vannak alapvető szükségletek, bárhol élünk a világban. A létfenntartó szükségletek, a biztonság, a szeretet, tisztelet és az élet értelmét adó önmegvalósítási szükséglet mindnyájunknak nélkülözhetetlen. „Normális” tehát az a kerékvágás, amelyben a fentiek nagyrészt megvalósulhatnak. A magunk mögött hagyott múltban nem ez jellemezte az életünket. A konzumkultúra fogyasztó óriáscsecsemővé formált, a munkára - még inkább pénzkeresésre - fordított idő megette a családi életet, annak építésére fordítható időt. Nyolc óra munka helyett robotizálódó, elszemélytelenedett életformák jöttek létre. Most szembesülhetünk azzal, hogy mekkora jelentősége van összetartozásnak, szeretet-kapcsolatnak, szolidaritásnak, altruizmusnak, emberségnek. Nem a negatívumot sírjuk vissza, hanem csak azt, ami a megszokott volt, mert biztonságot adott: a munkát, amely a létfeltételeken túl értelmet adott az életünk napjainak, és így tovább…
Szakterülete szempontjából megközelítve mit gondol, milyen változásokra lenne szükség? Azaz milyen szempontból lenne jó megújulni és nem visszatérni a "régibe"?
Bagdy E.: Hegel filozófiájában van a ”megszüntetve megőrzés”. Megszüntetni mindazt, ami antihumánus, életellenes, emberi létezési akadály, és megőrizni mindazt, ami már eddig is inkább jó volt, mert békét, örömöt, értelmet hozott az életünkbe. Rehumanizációra van szükség. Olyan értékrend közös megegyezéssel történő kialakítására, amelyben az ember valóban a legfőbb érték, és nincs fölötte pénz, materiális értékek sora. A szabadosságot így valóban rend váltaná fel, és a tudomány is az emberi boldogulást szolgálná, nem pedig kevesek gazdagodását. Tudom, hogy mindez a globalizálódott konzumizmusban meglehetősen utópisztikus, de nem lehetetlen, ha olyan súlyos csapásokat kell a rosszul fukcionáló világ miatt elszenvednünk, mint ez a pandémia. Vajon hány csapást kell még megélnünk, hogy eszméljünk: emberiesíteni kell a világot.
Ön szerint mit tud tenni az egyén személyes szintjén a megújulásért?
Bagdy E.: Mindent magunkon kell kezdeni. Carl Gustav Jung, a világhírű pszichológus üzeni: magad tedd meg először azt, amit mástól várnál. Belátás, önreflexió szükséges. Mi az én részem abban, hogy ez a világ ennyire elembertelenedett? Ki-ki a maga létkereteiben kezdheti el a vágyott világ felépítését. „Egész világ nem a mi birtokunk/Amennyit a szív felfoghat magába/ Sajátunknak csak annyit mondhatunk.” Persze az egyén nem váltja meg a világot, csak mi együtt, szövetségben, az összetartozás érzésében és a kölcsönös egymásra utaltság felismerésében.
Tapasztalt bármi pozitívat a saját életében a járvány kirobbanása óta? Változtatott az életvitelén, attitűdjén és törekszik-e majd ezen új szokások, gondolatok jövőbeli megtartására?
Badgy E.: Nagy örömmel tapasztaltam, hogyan nyílt ki az emberi szívekben a segítési parancs, az eredendő, magunkkal hozott altruisztikus késztetés, amelynek már-már a megsemmisülésétől félhettünk. A gének áttörő hatalma, az emberben rejlő humán kincsek, az összetartozás, segítés, irgalom, szeretet mind utat tudnak törni a vészhelyzetekben. Személyesen is, de szakmámban, a kollegiális kapcsolatokban is nagyfokú segítőkészséget, pro bono válságkezelési aktivitást tapasztaltam. Fegyelmezettebbé váltam azáltal, hogy már nem csak az én egészségemről és életemről szólt a helyzet, hanem szeretteimről, barátaimról, embertársaimról van szó. Önmagamért talán lazábban kezeltem volna a kijárási korlátozást, a védőeszközök használatát, de most parancsként működött és működik bennem, mindaddig, amíg a biztonság ezt kívánja. Másoknál is többségében ezt tapasztalom és ez bizakodóvá tesz: képesek vagyunk mindenre, amire közösen vállalkozunk. ”Gondolj merészet és nagyot, és tedd rá éltedet/ Nincs veszve semmi sors alatt, ki el nem csüggedett!”
Az interjút Kincses Andi készítette 2020. május elején.
